Az egészséges és ápolt mosolyhoz feltétlenül szükséges fogaink rendszeres tisztítása.
A megfelelő szájhigiénia érdekében célszerű legalább naponta kétszer (reggel és este) tisztítani fogainkat, mert ezzel csökkenthető az olyan problémák kialakulása, mint a rossz szájszag, valamint a fogkő képződés. Sőt: a helyes és rendszeres fogápolásnak köszönhetően csökkenthető a fogak szuvasodásának esélye, így az ezzel járó fájdalom, valamint az emiatt szükségessé váló, komolyabb beavatkozások is.
Fogmosáskor ugyanis eltávolítjuk a felhalmozódott lepedékréteget, ami a táplálkozás során rakódott le a fogakra és kiváló táptalajt biztosít a baktériumok számára.

Mire figyeljünk fogmosáskor?

Fontos, hogy puha sörtéjű kefét használjunk és a fogakon kívül az ínyt is megtisztítsuk. A felső fogsornál lefelé seprő mozdulattal, az alsónál pedig felfelé irányuló mozgással. Ezzel ellene hatunk a fogínysorvadás irányának, megelőzésként is működik.
A helyes fogmosás alapja még, hogy csak enyhe nyomást gyakorolunk az ínyünkre és a fogainkra a fogkefével, mivel a túlzottan erős „súrolás” árthat a fogzománcnak.
Végezzünk körkörös mozdulatokat, a fogkefét az ínynél 45 fokos szögben megdöntve, hogy ezáltal elkerüljük az íny sérülését.
Az alábbi kép bemutatja, hogy milyen irányú mozdulatsorokkal tudjuk elérni a kívánt hatást.

Milyen gyakran cseréljük a fogkefénket?

Érdemes odafigyelni arra is, hogy fogkefénket 2-3 havonta cseréljük le, mert hatékonyságuk jelentősen csökken ennyi idő elteltével, a szétálló sörték pedig megsebezhetik az ínyt.
Ha elektromos fogkefét használunk, a sörtéken látható színkód segítségével könnyen észrevehetjük, ha a fej elhasználódott. Sőt, a mai modern elektromos fogkefék már ki is jelzik, ha a fej cserére szorul.

Mit tehetünk még fogaink ápoltságáért?

A fogmosás kiegészítéseként érdemes a fogközöket is megtisztítani, legfőképpen este. Ezt megtehetjük fogselyem használatával, vagy fogköz tisztító kefével.
A fogselyem egy hosszú, cérna szerű anyag, amit patikákban, vagy drogériákban tudunk beszerezni. Használata egyszerű,egy nagy arasznyi részt kell letépni belőle, majd a jobb és bal kezünk középső ujjára kell feltekerni a végeit, egymástól pár centiméter távolságban, a két ujjunk közötti részt pedig a mutató és hüvelyk ujjaink segítségével a fogak közé vezetjük.

Ugyanezt a célt szolgálja a fogköz tisztító kefe, amely vékony és akár hajlítható fejének köszönhetően könnyen bevezethető a nagyobb fogközökbe. Ezt akkor érdemesebb használni, ha már nagyobb a rés a fogak között.
Ideális még hidak tisztításához is, valamint fogszabályzó használatakor.

HASZNOS TANÁCS: Ha pótlásunk, például hidunk, vagy kivehető fogsorunk van, azt is érdemes rendszeresen tisztítani, mert a fogkő ugyanúgy lerakódhat rájuk, mint saját fogainkra.